Live and Let Drive

Live and Let Drive

Hogy működik az értékvesztés az autópiacon?

2024. március 18. - Komjáthy Dénes

confetti.jpg

Ha most megveszem ezt a tizensok éves autót, el fogom tudni adni 5 év múlva? Időről időre előkerül ez a kérdés, gyakran első autó várományosok részéről is. És minél drágábbak az autók és így a használt autók is, a vásárlókat – legalább is elméleti szinten – annál jobban kezdi foglalkoztatni az értékvesztés kérdésköre. A helyzet pedig az, hogy sok jóval én sem tudom kecsegtetni őket. Miért? Mert egyrészt ez az autózás egyik komoly dilemmája, másrészt remek példa arra, amit állítólag Einstein is megfogalmazott: „Egyetlenegy probléma sem oldható meg azon a tudatossági szinten, amelyen az keletkezett”. Mert bizony ezt a helyzetet is végső soron mi, a fogyasztói társadalomban élő emberek idéztük elő.

Miért autózunk egyáltalán? Mert rákényszerülünk? Mert megengedhetjük magunknak? Vagy egyszerűen csak megszoktuk és már nem akarjuk elengedni? Mert szeretjük? Mert ez végső soron szabadság? Mint mindennek, ennek a szabadságnak és a hozzá kapcsolódó gyakorlatilag korlátlan rendelkezésre állásnak is komoly ára van. És ebből a sok siránkozás ellenére ma is sokan remekül megélnek, még akkor is, ha jómagam jelenleg nem feltétlenül fektetnék autóipari részvényekbe…

Szóval mennyit is ér nekünk ez a szabadság? Amikor ez a cikk íródik, a legnagyobb hazai használt autós oldalon a legolcsóbb, egy hónapnál tovább érvényes magyar forgalmi engedéllyel (tehát műszaki vizsgával is) rendelkező autót 100 000 forintért hirdetik (ínyencek kedvéért: 25 éves, 68 lovas ötajtós Swift 95 000(!) bevallott kilométerrel). Elviekben alkalmas nagy távolságok gyors megtételére komolyabb beázás nélkül? IGEN! Lehet, hogy atomjaira hullik szét közben? IGEN! (Azért biztosra ezt sem venném, ez mégiscsak egy magyar Suzuki 😊) Viccet félretéve, innentől kezdve jönnek azok az úri huncutságok, amik igazán drágává teszik az autózást. Szeretnénk valóban biztonságban utazni? Rendben, de az többe fog kerülni. Szeretnénk nagyobb kényelemben és kevesebb zajjal utazni? Rendben, de ez is többe fog kerülni. Szeretnénk, ha nemcsak fűtene a jármű, hanem gombnyomásra hűtene is? Ennek is megvan az ára. És mi van akkor, ha mi szeretnénk először (mármint a minőségbiztosítási mérnök után közvetlenül) beleszellenteni a vezetőülésbe és a bankszámlánkon történetesen van is szabadon erre elegendő összegű zseton? Ez esetben üdv a földi gyönyörök értékvesztéssel szegélyezett kertjében.

_49b6e672-031f-4970-8bf5-e12c845b542d.jpg

Na de milyen autót vegyek, ami nem veszít az értékéből? Mondjuk olyat, amiből csak öt darab van a világon, abból is három múzeumban. Fontos továbbá, hogy ne nagyon menj vele sehová, mert még a végén amortizálódni fog, ami ugye szintén értékvesztéssel jár. Hogy ez így egy kicsit drága lesz? Meglehet… Ha pár éve én lettem volna Biff Tannen, visszamentem volna a múltba és az akkori önmagamnak azt a tippet adtam volna, hogy még a chiphiány előtt befizessek egy flottányi nagy értékű új autóra, hogy aztán nagyot kaszálva eladhassam őket azoknak, akiknek hirtelen új autóra „lett szüksége” a nehéz időszakban. Ez akkor bomba üzlet lehetett volna, mostanra azonban már ezek az autók is elindultak a hagyományos értékvesztés kerékvágásán. Nincs tehát új a nap alatt. Ugyanakkor az is kétségtelen, hogy mostanra az előbb emlegetett 100 ezer forintos Swift-nek is igen csekély az értékvesztése, ha csak vas árban nézzük, akkor is. Amikor apám a kétezres évek elején új autó vásárlására adta a fejét, emlékszem, nagyapám egyik barátja engem ugratva megkérdezte, annyi pénzből miért nem vettünk inkább húsz olyan autót, mint az övé. Ő akkor egy halványsárga kétütemű Wartburg kombival járt. Nem vagyok nagyon otthon a veteránok árazásában, de élek a gyanúperrel, hogy mostanra egy jól megőrzött kétütemű „Varnyú” lényegesen többet ér a piacon, mint egy egyébként megvigyázott 23 éves F Astra. Akkor tehát nagyapám öreg barátjának igaza volt? Ez azért nem ilyen egyszerű.

Akárhogy is nézzük, úgy tűnik, hogy a mezei autótulajdonos nem igazán tud nyerő stratégiát kidolgozni a fránya értékvesztés megzabolázására. Persze, matekozhatunk éjt nappallá téve, de ezzel éppen az a szabadságfaktor sérül, ami az autózást mindig is vonzóvá tette. Ráadásul az értéktartás százalékos értékein túl van itt még egy igen fontos tényező, nevezetesen, hogy az autó használati értékéhez mérten az értékvesztést és a ráköltéseket (karbantartás stb.) egybevéve pénzben mennyit költesz az autóra annak megvásárlásától az eladásig. Itt pedig használt autók esetében újra bejön a képbe azok valós műszaki állapota, mert nem biztos, hogy a drágább autóra annyival kevesebbet fogsz költeni, hogy a végén az jön ki, hogy tényleg annyival jobban jártál. És ez fordítva is igaz lehet, ha nagyon olcsón veszed, könnyen lehet, hogy a végére ráköltöd az elején örömmel realizált különbözetet. Ha tehát alapvetően annyit költesz autóra, amit megengedhetsz magadnak – erre itt is találsz némi plusz útmutatást – a döntésedet jól megfontolod és a megvásárolt autót is gondosan választod ki, ha használt, át is nézeted szakemberrel, akkor szerintem a legjobb tanács, amit adhatok, hogy ne gondolj többet arra, hogy mennyi pénzt veszítesz ezzel nap mint nap. Ha pedig mégis annyira zavar a dolog, akkor végső soron arra is szabad vagy, hogy ne vásárolj és ne birtokolj autót.

Az autók maradványértéke az egyes korcsoportokban az újkori listaárhoz viszonyítva átlagosan a következőképpen alakul:

3 évesen: 71-54%

5 évesen: 62-44%

10 évesen: 35-21%

5 éves korára tehát az autó újkori árának nagyjából a felét éri. Az értékcsökkenés rendszerint 5 éves kortól visszafogottabbá válik. Persze, az elmúlt évek anomáliái és kiugró inflációs értékei megzavarhatják a képet, reálértéken azonban továbbra is ez a helyzet. Általánosságban elmondható, hogy az értékvesztést leginkább az befolyásolja, hogy mennyire költséges az adott autó fenntartása és karbantartása. Ennek megfelelően az olcsóbban fenntartható autók valamivel jobban tartják az értéküket. Ebből is adódóan ugyanabból a konkrét autótípusból egy azonos állapotú dízel átlagosan 3,5%-kal ér kevesebbet a használt piacon egy benzinesnél. Mivel a piaci árat a világpolitikai, gazdasági körülmények és ezen kívül még egy sor más tényező is képes befolyásolni, jelenleg, nem meglepő módon a hibrid és alternatív meghajtással rendelkező autók értékállósága a leginkább kedvező.

toyota-rav4-2023-header-full_large-landscape.webp

A különböző kategóriák között a SUV-ok helyzete kifejezetten előnyös ebben a tekintetben, ezek 5 év és 75 000 km után rendszerint 50% alatt veszítenek az értékükből (itt az átlagot hangsúlyozottan nem a prémium SUV-ok határozzák meg). Ezeken kívül a kisautók (hiszen lassan nem is fognak ilyet gyártani) és a kisbuszok tartják még viszonylag jól az értéküket. Ezzel szemben a nagy autók, luxusautók és az egyterűek (ugye mindenki SUV-ot akar) magasabb értékvesztéssel bírnak. Általánosságban az is megállapítható, hogy az idősebb autóknál kategóriától függetlenül a valós állapot kerül előtérbe az érték meghatározása során, hiszen itt már a szó szoros értelmében vett használati érték az, ami igazán számít. Ezért is van az, hogy a szakértők 2 milliós ár felett különösen kockázatosnak tartják a külföldről behozott autók vásárlását, hiszen azok előélete a legtöbb esetben nem informálható le. Ami tehát a hazai piacon igazán jól megy, az a Magyarországon forgalomba helyezett, egygazdás autók szűkös csoportja leinformálható szerviztörténettel.

bmw_7.JPG

De miért van akkor mégis annyi német import autó? Mivel az értékvesztést a fenntartási és karbantartási költségek határozzák meg, azokon a helyeken, például Németországban, ahol a szervizdíjak nagyságrendekkel magasabbak a hazainál, a tulajdonos hamarabb jut el oda, hogy már nem kíván többet költeni az adott autóra, inkább megválik tőle és beül valami kevésbé problémásba. Mivel nekik ott a hanyatló nyugaton az ilyen autó kevesebbet ér, mint nálunk Magyarországon, ezeket a kintről behozott példányokat itt még simán hajtják hosszú évekig, mivel alacsonyabb költséggel lehet úgy ahogy úton tartani őket.

Bizonyos kor felett, amikor már egy autó a legtöbb nyugati országban gazdasági totálkárosnak minősülne, az autók használt piaci ára lényegében azt a szabadságot árazza be, egyúttal az adott ország jövedelmi viszonyait is tükrözve, hogy mennyit ér számodra az, hogy amíg van számodra elérhető üzemanyag, addig akkor és oda mész akár nagy távolságokra, ahová és amikor csak akarsz. Közben pedig nem esik rád a hó és az eső, van fűtés, hűtés és még zenét is hallgathatsz. Erre jön még rá egy bizonyos szintig az, hogy mindezt mekkora kényelemben és biztonságban teszed, illetve, hogy mennyit kell költened üzemanyagra.

Aztán vannak dolgok, amiket, ha akarsz, sem tudsz kontrollálni autó tulajdonosként. Megveszed a létező legkisebb értékvesztésű autót a piacon, ápolgatod, takargatod, aztán valaki egyszer csak beletolat egy parkolóban. Ártalmatlan esztétikai sérülés, szerencsés esetben megúszod egy kis fényezéssel meg polírral. Így azonban az autódat „már fújták”, nem ér annyit a piacon, mint ami „körbe gyári fény”. Esetleg olyan kemény vagy, hogy lecserélnéd inkább az egész elemet azonos színűre, hogy a festékvastagság is rendben legyen? Semmi gond, a csavarok fején és az alattuk lévő tartó elemen már így is látszik, hogy a kocsi „bontva volt”, megint csak nem ér annyit, mint ami nem ilyen. Ennek ellenére persze okosan teszed, ha ezeket a dolgokat alaposan, fotókkal is dokumentálod és majdan megmutatod a vevő jelöltnek. Adott esetben a biztosítón is bevasalhatod az általad elszenvedett értékcsökkenést (vagy annak egy nagylelkűen megállapított részét), de a kocsi eladási árán és az eladási esélyeiden ez nem fog sokat javítani. Mi van, ha az értékvesztés bajnok márka új autójának downsizingolt motorjáról az évek során kiderül, hogy egy vödör csavar és 150 000 megtett km után eldobhatod? A vevők egy-két palimadár kivételével innentől nem az emblémát fogják nézni rajta. Ettől függetlenül az általánosítás egy működő dolog a piacon. Jól látszik ez abból is, hogy egyes, főleg japán és koreai típusokból a széthajtott, gondozást sosem kapott hulladék is pillanatok alatt eladható, míg másból az extrém megkímélt darabok is hónapokig állnak az eladónál (utóbbiak egyébként némi szakértői segítséggel igen jó vételek tudnak lenni).

És ez még csak a földhözragadt racionalitás volt így 2024 első felében. Mert mi lesz a belsőégésű motorral szerelt autókkal (igen, a hibridekkel is), ha túl sok lőporos hordó robban fel egyszerre a Közel-Keleten és egy idő után a patikában verekszünk majd fél liter benzinért? Ha már most elektromos autóval jársz, persze röhöghetsz ezen. De mi van, ha a kínai autós gyarmatosítás a tervek szerint halad majd és az EU is úgy dönt (egyre jobban haladunk egyébként e felé), hogy mégsem szántja be a belső égésű motorokat 2035-től, miközben Elon a következő tripje után egyet fizet kettőt kap akciót hirdet a Twitteren az összes Tesla modellre? Tudom, baromságokat írok, de az elmúlt évek tapasztalatai alapján könnyű szívvel ki merjük jelenteni ezekre, hogy valóban lehetetlen? Én mindenesetre nem az autómban keresném most az évtized befektetését. Vagy csak én érzem úgy, hogy túl sok itt a bizonytalan tényező az egyenletben?

musk.JPG

Érdemes tehát sokat foglalkozni az értékvesztéssel, különösen első autó vásárlásakor? Szerintem itt a legkevésbé. Mit érdemes akkor tenni? Jól fontold meg, hogy valójában mennyit tudsz és szeretnél autóra költeni, legyél tisztában a fenntartási és szervizelési költségekkel, méresd fel a kiszemelt példány állapotát, add meg az autódnak a megfelelő karbantartást és gondoskodást, tanulj meg nemcsak jól vezetni, hanem jól közlekedni is, végül, de nem utolsósorban pedig élvezd az autózás nyújtotta szabadságot és örömöt, amíg elérhető.

 

Adatok, külső források:

https://www.autoszektor.hu/hu/content/szamit-az-ha-torve-volt-kocsi

https://formula.hu/auto/2022/08/03/eletkor-es-ar-magyarorszagon-gyorsabban-veszitenek-ertekukbol-az-autok

https://www.flottakezeles.hu/blog/mindent-az-ertekcsokkenesrol-az-on-autoja-mennyit-fog-erni-5-ev-mulva.html

https://www.netriskauto.hu/cikk/a-hasznalt-autok-ertekvesztese-erdemes-ezzel-foglalkozni-vasarlas-elott#

https://www.vezess.hu/hasznaltauto-tesztek/2016/11/18/hasznalt-autok-ertektartasa/

https://www.vezess.hu/hasznaltauto-tesztek/2019/03/19/hasznalt-autok-amiket-erdemes-megvenni/

 

Képek:

Toyota

hasznaltauto.hu

ttps://hotcore.info/act/kareff-0315979.html

https://www.bbc.com/news/technology-45445554

A bejegyzés trackback címe:

https://autozzunk.blog.hu/api/trackback/id/tr3718355815

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása