Live and Let Drive

Live and Let Drive

Megengedhetek magamnak egy autót?

2023. október 20. - Komjáthy Dénes

_d3e05cbf-b65e-4341-82f9-d2c334dad69d.jpg

Korábban már említettem, hogy az autózást és az autó birtoklást az egyéni szabadság fontos bástyájának tartom. Most nagyrészt a dolog „igen, de…” része következik. Abban az esetben ugyanis felesleges az egyén szabadságáról beszélni, ha mellette azért kell erőn felül dolgoznia, hogy birtokoljon, illetve fenntartson egy igen drága tárgyat, ami ráadásul folyamatosan veszít az értékéből.

Az autózás alapvetően drága dolog, sokunk számára sajnos egyre inkább luxus. Lényegében mindegy, hogy benzines, dízel, hibrid vagy elektromos hajtásról, új vagy régi, kicsi vagy nagy autóról beszélünk, a jelenlegi gazdasági és piaci helyzetben kijelenthető, hogy autózni és különösen autót birtokolni igen költséges, ráadásul a jelenleg látható irányokat nézve ez az idő előrehaladtával már csak rosszabb lesz…

Legtöbbünk számára, elsősorban, de nem kizárólag fiatal korban kiemelkedően fontos kérdést jelent a lakhatás megoldása. Kemény munkával kuporgatjuk rá a pénzt évről évre és hónapról hónapra. A birtokolt ingatlan után közvetlenül a legértékesebb vagyontárgyunk rendszerint az autónk. Valamiért azonban az autó birtoklás esetében már lényegesen kisebb pénzügyi tudatosság figyelhető meg az emberek között.

Az, hogy megengedhetek-e magamnak egy autót, nem ott dől el, hogy minden hónap végén ki tudok-e jönni 0-ra, tehát adósság nélkül. Ha ez a kérdés, a válasz egyértelműen az, hogy NEM. Most tehát következzenek azok a szempontok, amelyeket mérlegelésre javaslok.

  1. Ha pénzügyi ökölszabályokat keresünk a témában, az egyik ilyen lehet, hogy a megvásárolni kívánt autó vételára, hogy viszonyul a teljes vagyonodhoz (saját ingatlanod, esetleg ingóságaid értéke, valamint a megtakarításaid, befektetéseid). Azt javaslom, hogy semmiképp se tartsd a teljes vagyonod 10%-ánál magasabb hányadát autóban. Természetesen vannak igen ritka kivételek (kőgazdag autógyűjtők, csillagászati árú autóritkaságok, amelyeket befektetésként vásárolnak), túlnyomó többségünket azonban ezeknek a lehetőségeknek a szele sem legyinti meg.
  2. Szintén fontos kérdés, hogy mennyi ideig dolgozol egy autóért, ami folyamatosan veszít az értékéből. Amennyiben a kiszemelt autó vételára meghaladja a havi nettó jövedelmed 3-6-szorosát, számos pénzügyi szakértővel együtt magam is azt javaslom, gondold át a vásárlást, mert a következő hónapokban érhetnek kellemetlen meglepetések, különösen, ha esetleg már az előző szemponttal kapcsolatban is elszaladna veled a ló… Mellesleg, ha már az egyéni szabadság szóba került, tapasztalatból tudom, mekkora szabadságérzetet jelent a budapesti közutak vadonjában egy olyan autóval közlekedni, amely ha tönkremegy, összetörik, átmegy rajta az 5-ös metró fúrópajzsa, gond nélkül pótolható anélkül, hogy hosszú hónapokon vagy éveken át kenyéren és vízen kellene tengődnöd. Érdemes tehát ezt is megfontolni, mielőtt belevágsz.
  3. Maradva a havi bontásnál, az is beszédes szám lehet, hogy mennyit tudsz havi szinten félretenni, akár csak nyugdíj megtakarítás címszó alatt. Ha az általad kinézett autóhoz kapcsolódó havi fenntartási és egyéb költségek ezt az összeget meghaladnák, szintén azt gondolom, hogy nem a megfelelő körben keresgélsz és gondolkodsz. Ha ráadásul ennek a kiadásnak bármekkora része is autóhitel törlesztés, egyértelmű, hogy erődön felül költekezel. Utóbbi két szempont esetében kivételt jelenthetnek azok (úgy sejtem, nincsenek túl sokan az olvasók között), akik már nagyértékű saját ingatlannal és olyan mértékű megtakarítással rendelkeznek, hogy abból hosszú évtizedekig további bevétel nélkül is elkarcolgatnának, de az emberek túlnyomó többsége számára csak ajánlani tudom a fenti szempontok figyelembevételét.

_46c4b650-4bb9-4a74-8153-833effedada2.jpg

Ezen a ponton előjöhetnek olyan felvetések, hogy mi van, ha nekem az autózás a hobbim, a szenvedélyem az életem. Autómániásként is (és kicsit mentségemre szóljon, hogy családosként) azt gondolom, hogy nincs az a szenvedély, amiért adósságba vagy kilátástalan anyagi helyzetbe kéne sodornunk magunkat vagy a családunkat. Lehet, hogy szerinted ez érzéketlenül hangzik és ilyet egy vérbeli autóbuzi nem jelenthet ki, de sajnálom, akkor is így gondolom. És ha már itt tartunk, még egy fontos dolog, ami már hosszú évek óta böki a csőrömet, mióta bizonyos prémium típusok használtan, sokévesen elérték azt az értékhatárt, amely vételárat már azok a szerencsétlen, csóró srácok is ki tudnak fizetni, akiknek egyébként az is nehézséget okozna, hogy otthon rendszeresen beleadjanak a rezsiköltségbe: Ne az autóddal próbálj többnek tűnni vagy VALAKInek lenni! Azon túl, hogy ez esetleg néhány kétes hozzáadott értékű numera kivételével semmi jót nem hoz magával, azt is érdemes látni, hogy a korosodó prémium autók vételára nem véletlenül olyan alacsony. Ezeket nem megvenni nehéz, hanem megfelelően fenntartani, tekintve, hogy az alkatrészek árai és a kapcsolódó szervizdíjak nagyon nem alkalmazkodnak az autó aktuális vételárához, azt sokkal inkább az újkori értékhez érdemes hasonlítani. Ha tehát az első néhány havi saját fizetésedet összerakva most esetleg éppen egy bajor, ingolstadti vagy éppen stuttgarti gyöngyszem megvásárlásán töröd a fejed, amelyet egy olasz keresztnevű kertinepper árul a marketplészen, azt javaslom, a saját érdekedben sürgősen felejtsd el.

kep3.jpg

Itt érdemes megemlékeznünk az autók valós piaci értékéről és értékvesztésének figyelembevételéről is. Fontos, hogy a megvásárolt autót később majd el is tudd adni, és ha el tudod, milyen veszteséggel teheted azt. Egy autó nem véletlenül kerül ki a használt piacra és az ára sem véletlenül annyi, amennyi. Általában a fő ok az, hogy a tulajdonos már nem akar rá (több) pénzt költeni. Ez az állapot rendszerint akkor következik be, amikor bizonyos kor vagy futásteljesítmény után zsebbe nyúlósabb szervizelések kerülnek kilátásba. Ezekről itt és most azt érdemes tudni, hogy a költségüknek rendszerint csak töredéke épül be az autó későbbi valós piaci értékébe, nagy részük veszteségként könyvelődik el annak oltárán, hogy az autót az úton tudja tartani a tulajdonosa. Ezen kívül vannak a klasszikus „örök darabok”, amelyeket ha egyszer megveszel (rendszerint és nem véletlenül szemérmetlennek tűnően alacsony áron), többet jó eséllyel nem adod el, mert nem találsz olyan palimadarat, aki pénzt ad érte. Ismétlem, a piac nem véletlenül áraz úgy, ahogy. Az alulértékelt, ám műszakilag sok szempontból rendben lévő típusokkal is annyi a probléma eladás szempontjából, hogy a piacot nem fogja különösebben érdekelni, hogy amúgy az egy jól használható, a tendencia ellenére megbízható francia, amerikai, olasz, kínai vagy hottentotta gépjármű, amit éppen el szeretnél adni, akkor is jó eséllyel alacsony árat fogsz érte kapni, ha egyáltalán megveszik. Hidd el, tudom, mit beszélek, adtam el Moszkvics Alekot valós, 47 000 km-es futásteljesítménnyel egy használt laptop áráért…

kep4.jpg

Ha tehát autóvásárláson töröd a fejed, érdemes a fenti szempontokat mérlegelni, mielőtt belevágnál. Ha nem vagy tisztában egy autó vagy egy adott autótípus fenntartási költségeivel, olvass utána vagy kérd szakértő segítségét a témában. Fontos, hogy egy ilyen horderejű döntésnél legyél megfelelően tájékozott és körültekintő. Remélem, ez az írás közelebb tud vinni a megoldáshoz.

 

képek:

m5board.com

 

Külső források:

portfolio.hu

kiszamolo.hu

 

A bejegyzés trackback címe:

https://autozzunk.blog.hu/api/trackback/id/tr9818238775

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása